Jól van.

Ez a hét is szépen indul: jó hírem van.

Az ellenzék, önkritikát gyakorolva, kissé szemlesütve, amiért az egész országot belevitte egy ilyen - nevezzük :kissé szeleburdi, átgondolatlan akcióba, tegnapra végre megértette a vizitdíj és a kórházi napidíj fontosságát és NEM szavazta meg azok eltörlését.

Nagy pillanatok ezek, drága barátaim és én boldog vagyok, hogy ezek részese lehetek...

Egy, csak egy kicsike kérdés motoszkál bennem:

Ha már büdös az ellenzéki szerep, nem lehetne kipróbálni azt, hogy mi lenne, ha nem dacból mégis mindíg ellenkeznének? Kérdezem...

Érted, valamivel véletlenül egyetértek, csak úgy a példa kedvéért, bármennyire is nehezen veszi be az érzékeny gyomrom, de van egy szikrányi remény az egyetértésre...például, mert hónapok óta harcolok érte-és lám az ölembe hullik...és akkor azt mondom, tudod, mit nesze bazmeg: IGEN.

Mert ha ez gyakorlattá válna, akkor egyszer egy kocsmaasztalnál, majd boldogan nézhetnénk egymásra:-Emlékszel, megcsináltuk, a mi nemzedékünk képes volt rá...tudod, az a két harmados...az, hogy átment...

Tegnap, ennek egy kicsi jelét láttam, és ez boldoggá tesz. Tanulnak a fiúk. Már legalább tartózkodnak. Isten őrizze meg ezt a szokásukat.